2020.01.12.:
"Hát eljött az 1 hét némaság vége. Vegera György, azt ígérted, elszámoltatsz mindenkit az állatvédelemben, akinek vaj van a füle mögött.
"Hát eljött az 1 hét némaság vége. Vegera György, azt ígérted, elszámoltatsz mindenkit az állatvédelemben, akinek vaj van a füle mögött.
Akkor mutass példát és kezdjük veled, CuncusVeréb! Felteszek 5 nagyon egyszerű kérdést, hátha ezúttal sikerül válaszolni is rájuk 😉😊
1.Mit csináltál Titánnal?
Az utolsó posztod október 30.-án raktad ki róla, amiben elmondtad, több harapással rátámadott egy gondozójára. Akkor 2 hetet adtál neki, hogy gazdára találjon. Örökbe akartál adni egy olyan kutyát, aki több ízben emberre támadott. Mennyire gondolod ezt felelős lépésnek, mint állatvédő? Eddig bármilyen, valamire való szervezetnél azt láttam, hogy az ilyen kutyákat nem, hogy nem altatják el, de megpróbálják a rehabilitációját, ha pedig ennek ellenére se válik örökbe adhatóvá, akkor elfogadják és élete végéig gondoskodnak róla. De ezek szerint a Kutya-segély a vezetéseddel még csak nem is nevezhető valamire való szervezetnek.
Nagyon hallgatsz Titánról. Tán csak nem azért, mert SUNNYOGVA LEALTATTATTAD, annak ellenére, hogy az utolsó posztjában arról hadováltál, hogy joga van az élethez? Hisz kilátásba helyezted, ha 2 hét alatt nem találsz neki befogadót. Engedd meg, hogy idézzelek:
„14 napunk maradt, hogy befogadót találjunk Titánnak, ha nem lesz befogadó....nem folytatom...mert ezt nem történhet meg.
ÉLNED KELL TITÁN!”
2. Mit csináltál a 2 tibeti spániellel?
Tudod, akiknek VAN GAZDÁJUK! Állítólag babéziásak. Biztos ez? Nem mutattál rájuk vonatkozólag semmilyen papírt, ami ezt igazolná. Így elég nehéz hinni neked, hisz Bogár halálakor is nagyon jól megmutattad, mennyire tudod ferdíteni az igazságot. Velük mit csináltál? Ők élnek még?
És ez felvet bennem egy újabb kérdést. Miért van az, hogy amint hozzád kerül egy kutya, aki nagy valószínűséggel gazdás (mert mondjuk láthatóan ápolt, nem csont sovány), Te nem rögtön a gazdáját kezded keresni, ami a KÖTELESSÉGED lenne, minden rendelkezésre álló eszközöddel, hanem azonnal befogadót vagy új gazdát? Amennyiben ismertté válik a kutya tulajdonosa és azt igazolni is tudja, köteles vagy visszaszolgáltatni és ezt a Ptk és Btk IS rögzíti. Ennyire nem ismered az állatvédelmi törvényt? Vagy csak tojsz rá magasról, mert neked senki nem mondhatja meg mit csinálj?
3. Térjünk ki Irmácskára is kicsit. Mit csináltál a rá gyűjtött adományokkal?
Mert, hogy nem Irmára költötted, az 100%! Ugyanis nem volt miért rá költeni. Hiszen ő a világ legnagyobb csoda kutyája. A köveket a műtétje előtti órákban csoda mód kikakálta. Aztán ott vannak a szívférgei, amiket ugye nem tudott megműteni az olasz prof, mert elmozdultak. És alig 1 évvel később hatalmas csodaként, a leállított kezelések ellenére mégis eltűntek. Na és akkor nem beszélnék a talán meg sem történt gennyes méhgyulladásról. Mert emelgetés közben olyan szépen mutogattad Irma hasát, ahol semmi nyoma műtétnek. Már pedig tudni illik, olyankor nem csak egy picike vágást ejtenek ilyenkor a hasfalon.
4. Nem kevés boncolási jegyzőkönyvvel vagy elmaradva. Ezeket mikor mutatod be teljes terjedelmében, olvashatóan?
Gondolom, azt csak tudod, hogy kizárólag úgy számít hitelesnek… Lássunk néhányat, akinek nem láttuk a boncolásiját, holott kaptunk rá ígéretet: Molly, Meggi, Soma, Maci, Tapi, Bogár, Bella. Vagy azért hallgatsz ezekről is olyan mélyen, mert nagyon is közöd volt valamilyen formában a halálukhoz? Mondjuk úgy, hogy nem kaptak megfelelő kezeléseket? Esetleg a gondatlanságod ölte meg őket?
5. Mint az átlátható állatvédelem hírnöke, mikor fogsz egy pontos elszámolást kitenni bármilyen gyűjtésről?
Tudod, azért nem vegzálnak ezzel más szervezeteket, mert ők kérés nélkül is kitesznek ilyen összesítőket. Melyik kutyára ment a gyűjtés, ki utalt és mennyit, mennyi lett ebből felhasználva, és mindehhez mellékelni szoktak a kitakarás nélküli számlákat és a kórlapokat. Ezek szerint a Kutya-segély ebben is leghátul kullog a rendesen működő szervezetek mögött. Nálad egy, azaz 1 alkalommal láttam ilyet, még nagyon nagyon a pályafutásod elején. Háááát… az se ma volt.
Hosszú, hosszú órákig tudnám még sorolni a fejemben felmerülő kérdéseket a tevékenységeddel kapcsolatban, amiket nem kicsit találok kétesnek. De a Facebook nem enged ilyen hosszú posztot írni sajnos."
Forrás: Paróczy Nikolett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése